Útközben legnagyobb meglepetésemre Lili maga is belátta, hogy ez nem jó, mérni kell az időt. Kérdezte szerinte mennyi idő amíg megtanulja és érezni fogja az időt? Mondtam neki, hogy nem tudom, szerintem néhány év.
Otthon sikerült Apát is felbosszantani közben egyébként, a szokásos szó szerint értelmezéseivel.
A telefonját nem töltötte fel, csak 23% a töltöttsége, ezért mondtam neki, hogy kapcsolja ki, és ha visszaértek az iskolába (mert osztálykirándulás van ma), akkor kapcsolja csak be, hogy elérjem ha pl kések pár percet.
Apa megjegyezte, hogy persze akkor is bekapcsolhatja, ha épp "süllyed a hajó" és telefonálnia kell nekünk. Erre Lili közölte meglepetten, hogy nem is fognak hajózni... Apa ezen jól felhúzta magát, úgyhogy mondtam neki hogy hagyja rám majd elmagyarázom Lilinek. Persze ez már négy másik dolog után történt, reggel amúgy is feszültebb szokott lenni mindenki, mert sietni kell. Kivéve Lili. Ő nem siet, ráér a polcnál elidőzni, hogy melyik könyvet is hozza el a 3 tele polcnyi könyvből :-D (miközben a kedves szülő majd' szétrobban az ajtóban toporogva, hogy mikor indulunk már).
Tegnap egyébként érdekes dolog történt délután. Úgy volt megbeszélve, hogy négykor hazamegy a suliból. Ilyenkor indulás előtt mindig telefonál.
Apa telefonja csörgött, de nem Lili hívta, hanem a tanárnő, hogy "most mi legyen, mert esik az eső". Apa nem tudta mire vélni a dolgot, dehát mondta, hogy menjen haza Lili, nem nagyon értette mi a gond itt.. :-) végül hazament, bőrig ázott persze, mert az eső nem állt el. De mindössze 100 méterre lakunk az iskolától. Valószínüleg az esőre nem volt felkészülve, így nem tudta hogy most hazajöhet-e.
Picit aggódok az osztálykirándulás miatt is, bár meghagytam neki, hogy ha kifogy a kulacsa, akkor rögtön töltse meg, vagy vegyen innivalót, és igyon sokat, kenje be magát naptejjel, stb., tartok tőle nem iszik majd eleget és tuti lesz valami fennakadás amiatt, hogy adott időpillanatban valamit nem lehetett csinálni, ezért nem tudja majd befejezni a kaját, nem tölt majd vizet a kulacsba és nem fogja használni a naptejet sem hiába kapott rengeteg instrukciót. Rakattam el vele könyvet is arra az esetre, ha sok lenne neki a mindenből.. Valahogy csak túléli.. :-)
Hogy mit csinálunk majd nyáron az külön érdekesség lesz, ugyanis kijelentette, hogy ő nem szeretne napközis táborba menni, pedig elecseteltem neki milyen szuper programok lesznek. Kérdeztem miért nem szeretne menni.
Azt mondta azért, mert (szó szerint idézem a felsorolását):
- utálja a napköziseket
- csak négykor vihetem el és az fáj neki
- mert tömegnyomort kap
- mert be fognak szólni, tutira beszólnak
- mert rohadt nagy lesz a zsongás
- mert zaj lesz.
Azt hiszem ezek elég nyomós érvek, úgyhogy majd valami lesz. Aki épp otthon van, az lesz vele majd. Kicsit több szervezést igényel majd, de megoldjuk valahogy.
Érzékelek némi fejlődést egyébként a dolgokban, mert például amióta járunk fejlesztésre és pszichológushoz, azóta beszél nekem, sőt nekünk, mert az apjának is időnként. Elmondja mivel bántották meg, mi történt vele, sőt jobban szavakba is tudja önteni a saját problémáit (lásd miért nem szeretne napközis táborba menni). Valószínűleg sokat rágódik hogy mondja el, de már például most is úgy kezdte, hogy "Anya beszélnünk kell. Én nem szeretnék..". Néha erre még a felnőtteket is tanítani kell, az a tapasztalatom :-P
Hogy ez minek köszönhető pontosan (pszichológusnak, vagy a terápiának is, vagy hogy az is közrejátszik hogy olvas a témában) nem tudom, de az biztos, hogy bizonyos értelemben ez volt talán az első és legfontosabb lépés, hogy elérjük őt, hogy beszéljen a problémáiról, hogy segíthessünk. Ez kissé megnyugtató számomra, hogy ezután végig tudjuk majd segíteni a dolgokon és az önbecsülése is kicsit erősödik majd.
Hosszú nevelési munka áll még előttünk, de nagyon jó látni, hogy van haszna, értelme mindannak amit csinálunk vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése