A manók visszatértek

Egyszer valamikor 22 évesen (11 évvel ezelőtt) volt egy blogom, amire vicces bejegyzéseket írtam. Egyszer ott beszámoltam a manók létezéséről, akik a lakásban élnek és mindenféle dolgot csinálnak. Ők felelősek azért is, hogy a zokniknak mindig a bal fele tűnik el mosás közben, és hogy az ember nem találja a kocsikukcsot, pedig tisztán emlékszik, hogy oda tette...

Lili a manókat minden bizonnyal megörökölte tőlem, de egyre komiszabbak. Amikor Lili elpakolja az olvasónaplót, ők kiveszik a táskából és visszateszik a padjába. Ha valamit letesz az asztalára, a manók arrébb pakolják, vagy elteszik a polcra. Szétdobálják a koszos zoknikat és bugyikat a szennyestartó kosár környékén és összekenik étellel a kanapét, pedig Lili ott se volt. Elteszik a könyvtári könyveket is néha, multkor például valahogy átkerült az egyik a könyvespolcról a kacatos ládába, pedig Lili nem vette le a könyvespolcról. A manók egyedül tőlem rettennek meg néha és gyorsan előkerítik az eldugott holmikat, így én mindig megtalálom őket. Kezdem kiismerni a taktikájukat, tudom milyen furfangosak, amikor valamit el kell rejteni.

Lili robotika törvényei v 1

Az egész problémakörben talán az a legnehezebb, hogy nem tudok úgy gondolkozni, mint Lili. Persze nyilván mindenki egyedi és senki sem pont úgy gondolkozik, mint mások; de azért többnyire az emberi reakciók, a belső motiváció kiszámítható szokott lenni. Például egy átlag ember érti a súlyosságát egy hazugságnak és egy füllentésnek, érzi és megérti a mögöttes tartalmat.

Lilivel kapcsolatban sokszor van az az érzésem, hogy érti a dolgok értelmét definíció szintjén, de belülről mintha valami teljesen más lenne a motivációja, amit nem értek. Nem érzi át a dolgok súlyát, ezért simán leáll belekötni a büntetésembe is, ha úgy látja nem felel meg az előre lefektetett szabályoknak, érvekkel támad vissza. Mint egy jogi tárgyaláson. Olyan ez, mint amikor Asimov regényében a robotika három törvénye alapján próbálják kibogozni a bűntényeket és a végén az emberi logikától kissé idegen, de logikusan levezethető szabályszerűségek alapján összeáll a kép.

Lili "törvényszerűségét" sokszor még nem értem, így időről időre előfordulnak olyan szituációk, amik előtt értetlenül állok.

Ma reggel sorozatosan hazugságon kaptam. Bár a hazugság mivoltában sem vagyok biztos. Emlékszem, hogy megkérdeztem vasárnap:

"Lili kész van a lecke?"

"Igen"

"Biztos?"

"Biztos."

Csakhogy nem tértem ki arra, melyik... A matek kész is volt. Csak az olvasmánynapló és a környezet nem. Az olvasmánynaplót bent felejtette az iskolában, azonban erről mélyen hallgatott, a környezetre pedig valószínűleg nem jutott már idő miután kész lett a matekkel és gondos precizitással kihegyezte és sorba rendezte a ceruzáit. A napirendben más következett ezután.

Végül is amikor rákérdeztem konkrétan nem hazudott.

A táskáját is összepakolta, szóval belerakott mindent ami másnapra kellett, csak épp ki nem pakolta, azaz benne volt reggel az is, ami nem kell másnap és ami soha többet (papír szemét, narancs, alma, 3 olló (??), extra radír, négy hajgumi, fél tolltartónyi ceruza, rothadó csomag nyers bébirépa, koszos papírzsepik, üres ásványvizes flakon).

Az én hibám ez is, mert a kérdést úgy tettem fel, hogy a táskát összepakolta-e.

Látom már, hogy ezekről folyamatábra és értelmező jegyzet lesz szükséges mindkettőnk számára.

Én persze úgy értelmeztem ezeket ott és akkor, hogy hazudott. Büntetést is kapott, ma nem játszhat. És be kell pótolnia minden hiányzó leckét, a környezetet is. Persze ezen felháborodott, mert nem is lesz holnap környezet, de mondtam neki hogy ez most nem a jó alkalom felháborodni, örülni kell, hogy csak ennyi a büntetés a hazugságokért. Ezen elgondolkozott, aztán megsértődve leviharzott a lépcsőn (kilencedik emelet), amíg én a liftet vártam.

Egyébként esküdözött, hogy az olvasmánynaplót bepakolta pénteken és döbbenten állt a paranormális jelenség előtt, hogy az mégis a padjában volt :)

Utólag átgondolva fogalmam sincs mi történt. Persze a büntetés áll és nem gondolom hogy igazságtalan, hiszen attól még hogy másképp értelmezzük a dolgokat a leckét meg kell írni mindenből és a táskában sem hagyunk szemetet, csak épp abban vagyok bizonytalan, hogy tanul-e bármit is a kiszabott büntetésből. 

Születésnapomra használati útmutatót szeretnék kérni a lányomhoz!

A furán öltözött kismadár

Szép tavaszias idő van, így pulóver, vagy vékony kabát is elég. Korán van, de a Nap már melegít. Indulás előtt gondosan ellenőrizzük, hogy megvan-e a kabát zsebébe rejtett kesztyű. Felkerül a pulóver, rá a kabát, mert nem tud dönteni melyik legyen. A pulóver alól kilóg a póló sarka, a kabát kapucnija ferdén áll. Az iskolatáska egyik vállpántja megfordulva fekszik a vállára, de nem baj, mert úgy állította be, hogy az a vállpánt hosszabb. Először siettet, majd lassan, lógó orral halad az iskola felé mellettem. Útközben megáll és felveszi a fekete-rózsaszín csíkos kesztyűt. Így szabályos, mert van rajta rózsaszín is. Szerintem nem tudatos, de mindig van rajta rózsaszín.

Odaérünk az iskolához, ölelkezünk, puszizkodunk, majd az én kis fura,  kesztyűs, ferdén öltözött madárkám sziluettje eltűnik az iskola kapujában.

Lili daloló fája

Anya én más vagyok!

"mert ők engem úgy fogadnak mint egy olyan embert aki mindenben más mint a normál emberek"

Ha a szülő nem hülye, akkor tudja, hogy ha a gyereke bármiben más mint a többiek, akkor ő is érzi magáról ezt. Ilyen szempontból talán egyszerűbb, szembetűnőbb helyzetet idéz elő ha valakinek például testi fogyatékossága van. Akkor látják a többiek ezt, szemtől szemben csúfolódnak, egy részük pedig elfogadja a dolgot olyannak, amilyen. Gyerekkoromban azt hittem nincs is gonoszabb dolog annál, hogy azért csúfolnak, mert kövér vagyok. Szóval a dolog attól még nyilván nem jobb, de azért voltak barátaim akiket ez nem izgatta, hiszen attól még jó barát voltam és megértettük egymást.

Lili helyzete más. Gyönyörű és okos kislány, szerintem a fiúk akik nem ismerik tuti szerelmesek belé. Azoknak akik ismerik pedig ő az osztály fura gyereke. Vajon milyen tanácsot adhat egy anya egy olyan gyereknek aki totálisan másképp gondolkozik mint a többiek, és emellett nem érti a többieket? Akárhogy próbálja, nem érti a motivációjukat, nem érti miért hazudnak, miért mondják hogy valami rendben van és utána beszélik ki amiatt a háta mögött. Nem érti miért zajonganak, miért piszkálják.

Egyre inkább azt gondolom, hogy Lili egy hős. Egy olyan hős, aki nap mint nap szembesül 25 számára kevésbé érthető emberrel, zavaró zajjal, érthetetlen viselkedésformákkal, számára nonszensz hazugságokkal, beszólásokkal és mégis megállja hogy üvöltés és hiszti nélkül reagáljon, bár kihozzák a sodrából, provokálják ezek a helyzetek, csapkodáson és kiabáláson túl sosem megy. Viszont bántja, nagyon bántja belül, hogy nem értik őt.

Úgy beszélget velem erről, mint egy felnőtt. Keresi a válaszokat, amikre próbálok válaszolni és válaszadás közben rájövök, hogy fogalmam sincs mit mondjak, hiszen ő nem érti az emberek motivációját, így hogyan adjak tanácsot neki arra nézve, hogy hogyan értse meg őket? 

Megszakad érte a szívem. Szeretne a része lenni ennek az osztálynak, barátokat szerezni, de már nem is próbál olyan lenni, mint ők. Ez persze nem biztos, hogy rossz, hiszen a madárból nem lesz cica. De hogyan és ki fogja elfogadni őt? Melyik az a 9-10 éves gyerek amelyik megérti Lili motivációit és cselekvéseit? Aki elfogadja hogy neki délután a játék nem szórakoztató és amikor a szemébe mondja az igazságot nem bunkó, csak nem tudja becsomagolni amit gondol. Hogy nem azért vonul el, mert nem tanult jó modort, hanem mert telítődött a zajokkal és ingerekkel. Hogy nem azért nem válaszol rendesen mert nem érdekli, hanem mert túl hosszú volt a kérdés és a felére sem emlékszik...

Ilyen és ehhez hasonló kérdések zajlanak a fejemben azután, hogy Lili tegnap arra használta a számítógépezési idejének nagy részét, hogy velem beszélgessen chaten és teljesen olyan volt, mintha egy világtól elzárt felnőtt lenne a vonal másik végén aki segítségért kiált.

A legértelmesebb dolog amit mondani tudtam neki az volt, hogy én sem mindig értem az emberek motivációját, de majd együtt kibogozzuk a rejtélyt.

S, ás, sás, asás, vasás, lvasás, olvasás...

Olvasás... Anyukám nagyon szeret olvasni. Gyerekkoromban és fiatal felnőttként nem ismertem nála olvasottabb és a könyvekért jobban rajongó embert. Amíg meg nem ismertem a lányomat. Lili nem csak szeret olvasni, de a megszállotja. Olvas az iskolai szünetben, játékidőben, reggel ha marad még 3 perce öltözködés vagy reggeli után, fürdés közben, alvás előtt, buszon, metrón, bevásárlás közben. Olvas ha szabad és ha nem. Soha nem gondoltam eddig, hogy az olvasás miatt valakinek romolhat a látása. A végtelen történet főszereplője jut róla eszembe néha. Lili ebbe menekül, ez az ő kis saját világa.

Néha akkor is olvas, amikor már le kell szállni például a metróról, azt a két oldalt mindenképpen be kell fejezni és lapozni kell, utána könyvjelzőt beletenni és csak utána szabad becsukni a könyvet.

Ez a szigorú szabálya a dolgoknak. Ma nem így történt, mert Apa kivette a kezéből a könyvet, miután kétszer is rászólt, hogy csukja be. Ezután a mozgólépcsőn felfelé elkezdett dobolni a lábával ritmusosan, majd megsértődve elvonult. Mondtam neki, hogy Apának igaza van, mert veszélyes útközben olvasni és mi van ha elesik, vagy neki megy valakinek. Útközben is próbált persze beleolvasni a könyvbe (vagy legalább is a borítót nézegette), amikor kissé lemaradtunk tőle.. 

Szerintem van legalább 40 saját könyve, és biztos vagyok benne, hogy ő számszerűen is tudja. Van úgy 10 iskola könyvtári és 5-6 sima könyvtári könyv is itthon. Mást visz iskolába és mást olvas itthon reggel és este. Szerintem ki is olvassa némelyiket mire hazaér, hiszen bent is ezzel tölti az ideje nagy részét. 

Tegnap este kezdte el olvasni azt a könyvet amit tőlem kért kölcsön, krimi.. Ma délután a 240-dik oldal körül járt. Szóval egy mesekönyv az neki azt hiszem nem tart sokáig.

Büszke is vagyok rá emiatt, hiszen szinte ritka hogy egy gyerek olvasni szeret (hát még hogy kiolvassa a kötelező olvasmányt is többször mire az osztály a végére ér nagy nehezen). Ugyanakkor látom azt is, hogy egyre inkább ez a mentsvára, a kényszere és mániája. Emiatt picit aggódom is, bár még mindig jobb, mintha békákat boncolna szabadidejében :)

Spéci játékok és frankó keresztrejtvény

Sokat gondolkoztam már azon, hogy mi a jellemző arra, ahogy Lili játszik, főleg ahogy társas helyzetben játszik. Még mindig nem értem pontosan a dolog mibenlétét és hogy gondolkozom rajta az is csak annak köszönhető, hogy furcsa. Szereti a közös játékokat is, de mégis olyan esetlenül csinálja, magára borogatja a táblát, folyton elgurul a dobókocka, ledöntögeti a bábukat, mint egy elefánt a porcelánboltban. Eleinte nagy várakozással kezd neki de hamar elveszíti a türelmét és a figyelmét. Ha ketten játszunk az mindig jobb mintha többen, főleg mivel a sorát nagyon nehezen várja ki.

Ami ezeket a társasjátékokat jellemzi - legyen az amőba, ki kicsoda vagy Catan telepesei, mindig az, hogy ismeri a szabályokat, azokat be is tartja egy ideig, de a nyerő helyzeteket kihagyja, akkor is ha az orra előtt hevernek. Időnként a játék szabályait is betartva a maga módján játszik, például kincseket gyűjt ahelyett, hogy hajókat építene a nyeréshez és az sem zavarja, hogy közben én már mindjárt nyerek. Magától soha nem nyer, de ha nem hagyom nyerni, akkor egy idő után vagy csalni kezd, vagy megpróbálja a szabályokat átírni és alkudozik, vagy pedig odavágja a bábut, behisztizik és faképnél hagy. Néha nyerni hagyni sem egyszerű, csalnom kell hozzá és kihagyni lépéseket, hogy ismét ő következhessen. Általában ilyenkorra már mindenhova máshova is figyel, így nyugodtan csalhatok :)

Most hétvégén anyósoméknál voltunk és picit több időm volt arra, hogy én is azt figyeljem hogyan és mivel foglalja le magát, nem utolsó sorban pedig kicsit a napirendet is félre tettük és lazák voltunk, kevés szabállyal. Azért a dolgok sorrendjére figyeltünk és néhány szabályt ő is betartott magától, illetve ragaszkodott hozzá. Például 8-kor van vacsora, nem előbb.

Egész jól ment ez a néhány nap, kicsit mindenki pihent, Lili is.

Lili odafelé bepakolta az összes Garfield újságját, ami kezd tetemes mennyiséggé nőni. Már mindet rongyosra olvasta, de különösen örült, amikor összefutottam a húsvéti nyuszival és hogyhogy nem Garfield újságot és zseb-Garfieldot nyomott a kezembe a nyuszi. Szóval tömött hátizsák, tele Garfielddal és könyvekkel, valamint egy rajztömbbel és akvarell ceruzákkal.

Nagyiéknál előkerült a keresztrejtvény fejtés is mint elfoglaltság, mivel a nagypapának vannak ilyen újságjai. Ezzel persze az egész család lefoglalja magát, ha akarja ha nem. Amiket nem tud, azokra bedobálja a kérdéseket, mit sem törődve azzal, hogy a másik épp mivel van elfoglalva és ha nem reagálok, akkor addig mondogatja hogy "Anya.. Anya... Anya...", amíg oda nem figyelek. Ez egy idő után rendkívül idegesítő tud lenni, de szerencsére úgy néz ki gyorsan tanulja ezt is, mert ugyanazt a kérdést kétszer még nem tette fel. Előbb utóbb két lábon járó keresztrejtvény lexikonná válik úgyis :)

Hazafelé indulva megálltunk egy könyvárusnál is, ahol egy nagy keresztrejtvény könyvet kért, azt fejtegeti nagy kitartással.

Egyébként most hétvégén fény derült arra is, hogy a spéci dolgok Spécről származnak, ami egy 1 négyzetkilóméteres kis sziget közvetlenül Frankó mellett, és mindkettő Spanyolországtól délre van. Azt is kiszámolta gyorsan, hogy Spéc 1 millió db 1 négyzetméteres kockából áll.