Az úszótábor és utózöngései

Nem alakult olyan jól ez az úszótábor. Három napon ment és ez a három nap úgy tűnik annyira kikészítette, hogy további három napunkba került, hogy visszaálljon minden a rendes kerékvágásba.

Pedig eleinte úgy tűnt szívesen megy, persze a végén kiderült, hogy ezt csak azért mondta, mert "mi már a Nagyival úgyis eldöntöttük, hogy menni kell". Persze azért ez nem egészen így van, de tény és való, hogy a kérdést nem úgy tettük fel neki, hogy "mit szeretnél csinálni inkább ez és e között?", hanem úgy, hogy mit szólsz hozzá hogy mész?" Ritka az, hogy felszólalna a saját érdekeit érvényesíteni ilyen helyzetekben, így ebben is nekem kell jobban odafigyelni az apró kis rezgésekre, és tudni hogy valami jó lesz-e neki, vagy sem.

Az első napon csak az edzők húztak fel engem, mert közös erővel győzködtek, hogy "jöjjön többet, menjen versenyezni jövőre" és különben is nyáron edzőtáborba kell jönni nem máshova", majd amikor finoman próbáltam leállítani őket, közölték hogy ne aggódjak, mert majd kinövi a dolgait és az úszás a legjobb terápia. Hirtelen úgy éreztem, hogy biztos bennem van a hiba, hogy nem látom Lili előtt az olimpiai karriert és elrontom a sportolói pályafutását, de valahogy az is megfogalmazódott bennem, hogy tulajdonképpen még ha így is van és tényleg tehetséges, miért is ide hordjuk őt? Vannak más egyesületek és edzők is. Azt meg majd hadd döntse el Lili, hogy akar-e élsportoló lenni, de főleg ne ők. Egyébként számomra ez picit szürreálisnak tűnik, az is megfordult a fejemben, hogy csak a pénzt akarják lehúzni rólunk, hiszen azért nem olcsó mulatság ide járni. Lehet, hogy nem az, de nem értem hogy lehet zseniálisan kiemelkedő úszásban, ha közben fél a labdától, nem bír normálisan végigcsinálni egy torna gyakorlatot és a mozgás koordinációja, egyensúlya is fejlesztésre szorul. Ráadásul amikor életében egyszer egy házi versenyen részt vett, a verseny közepén megáltt és megigazította az úszószemüveget a fején... Igazi versenyző jellem :)

Aztán rájöttem másnap, hogy itt a baj alapvetően nem velem van.

Amikor mentem érte az uszodához csütörtök délután, egyedül ücsörgött kint és olvasott. Le is fotóztam, amíg még nem vett észre, mert igazából szerintem nagyon aranyos volt, ahogy az oszlopot támasztotta, és rá jellemző módon a külvilágot teljesen kizárva belemélyült a könyvébe. Meg is kellett érintenem hozzá, hogy észre vegyen. Amikor nem fogadott kitörő lelkesedéssel, akkor éreztem, hogy baj van. Némi kérdezgetés után elmondta, hogy az egyik kisfiú azzal csúfolta, hogy pszichológushoz jár és ezért debil. Nagyon rosszul esett neki és egyben rettentően fel volt háborodva, mert úgy érezte, hogy a kisfiúra is ráférne a kezelés, de - szó szerinti idézet - "leginkább egy elmegyógyintézetben". 

 

Állítólag a kisfiú egy másik kislánytól tudja, akiről Lili nem tudja honnan tudja, mert Lili senkinek nem mondta el, főleg hogy meg is beszéltük, hogy ezt ne mondja el, mert mások furcsának tarthatják, pedig semmi rossz nincs benne.

Nekem vannak sejtéseim az ügy részleteiről, ugyanis édesanyám elmesélte az edzőknek, hogy járunk vele fejlesztésekre. De hogy az edző miért, milyen kontextusban és milyen jogon mondta el más gyerekeknek, azt nem tudom.

Ezek után rákérdeztem Lilinél, hogy akar-e menni pénteken is. Visszakérdezett meglepődött arccal, hogy "nem kötelező?". Mondtam, hogy nem. Ezután elárulta, hogy ő egyáltalán nem érezte ott jól magát és nem szeretne menni.

Valószínűleg egyébként az egyesület közelébe sem viszem, mert egy nap alatt sikerült nekik két szabályt is megszegni:

Kiadták a vele kapcsolatos személyes információt más gyereknek engedély nélkül és felügyelet nélkül hagyták délután az épület előtt, ahonnan bárki akár el is rabolhat egy gyereket, az az égvilágon senkinek sem tűnne fel a tömegben.

Hogy panaszt teszek-e azt még nem tudom, igazából csak magamat húzom fel vele ha igen.

Ezután délután elmentünk beiratkozni a zeneiskolába, mert csütörtökön lehetett (és pénteken, de aznap nem tudunk menni). Lilinek komoly tervei vannak, jövőre még furulyázni szeretne, hogy végig vegyék a könyvet, aztán alt furulyázni, ami elmondása szerint olyan, mint az oboa, csak furulya szerűbb. Mivel amúgy oboázni akar majd, de ahhoz még fizikailag gyenge, a tanár szerint azt 12 éves kortól érdemes. Én nem bánom, mert a zenében, művészetben igazán jó.

Persze egyébként a történések után csütörtök délután totálisan szét volt esve. Nem akarta megengedni azt sem először, hogy fagyit vegyek magamnak, de végül még őt is rábeszéltem egy gombócra, attól látszólag picit megnyugodott. Utána a fejlesztőházba menet sokszor előre ment és morgott velem, és úgy haladt előre az utcán, mint aki egy pillanat múlva darabokra esik. A táskáját csodálkozom, hogy nem hagyta el útközben egyszer sem.

A foglalkozáson egyébként teljesen használhatatlan volt, szerintem a gyógypedagógust sikerült egy egész hétre lefárasztania. A mostani alkalommal gerinctorna gyakorlatokat csináltak, hogy lássuk milyeneket kell (mivel van egy kis gerincferdülése), és a leírásukat meg is kaptuk, hogy otthon csinálhassuk ezt hetente kétszer, de azért szorgosan jegyzeteltem én is, hogy mindent megjegyezzek. Lili képtelen volt követni megfelelően az utasításokat, rendkívül érzékeny volt, minden érintés csikizte, és az izmai is teljesen meg voltak feszülve. Egyszer ki is küldtem, hogy mossa le az arcát egy picit hideg vízzel a mosdóban, mert semerre sem haladtunk vele. Utána sem volt sokkal jobb a helyzet, de azért nagy nehezen végigmentünk a feladatokon, de néha annyira nem dolgozott, hogy helyette csak mozgatva voltak a végtagjai. A végén pedig beleült egy félgömbbe, és azzal hintázott egy játék kormánykerékkel a kezében előre-hátra, ki sem akart szállni belőle.

Amikor hazaértünk rögtön elvonult olvasni az ágyába, ahol egyébként mostanában szívesen tölt időt, amióta előkerült a szekrény mélyéről egy tollpaplan és tollpárna, és bele tud süppedni ezekbe. Szereti ha körbeveszi valami, takaró, paplan, szerintem a félgömb is ezért tetszett neki annyira, kicsit talán megnyugtatta. Vacsorázni sem akart egyébként tegnap, csak kapirgálta az ételt és mondta, hogy "most tényleg nem azért, mert nem finom, mert finom, de nem vagyok éhes". Apa kérdezte, hogy kér-e esetleg mást, de nem kért. 

Fürdés után még bekentem az egész testét és picit átmasszíroztam, ami talán egy kicsit lelazította végre, legalább is nagyon jól esett neki, a hátvakarás, nyak- és hát masszírozás amúgy is kicsit lenyugtatja, gyakran kéri, hogy vakargassam. Tíz másodperc alatt aludt el ezután szerencsére és pénteken reggel hétkor kicsit jobb kedvvel, mosolygósabban ébredt, bár a fejfájásra továbbra is panaszkodott. Abban bíztam, hogy az otthon töltött idő majd helyre rázza kicsit, ami végül is bizonyos értelemben úgy is történt, csak épp nem várt fordulatot vettek a dolgok pénteken.

Miután lejátszotta a számítógépezési idejét és lejárt a tévénézési idő is, nagyon nem tudott magával mit kezdeni. A rosszabb napokon szokott ilyen lenni, hogy semmihez nincs kedve és ha lehetne egész nap csak a számítógép előtt ülne, telefont nyomkodna és tévézne. Persze ezt nem hagyjuk neki, de olyankor képes arra, hogy fekszik egész délután és nézi a falat inkább, vagy az ujját szopva a takaró alatt fetreng.

Apa hazugságon kapta (bár azt nem tudni hogy igazából is hazugság volt-e, vagy csak félreértelmezés), minden esetre azt mondta, hogy "most telefonozás jön", miközben legózás, társasozás volt feltéve a napirendbe. Amikor erre Apa felhívta a figyelmét elszakadt a cérna, közölte hogy neki nincs kedve egyikhez sem, és amúgy semmihez sem, és elindult a dühroham, kiabálás. Apa elmondása szerint 20 percig is eltartott az egész. Lili először bebújt az asztal alá, akkor Apa még próbálta kihívni onnan, és mivel azt hitte ez majd használ (korábban ő inkább csak durvább hisztivel vagy a dührohamnak enyhébb változataival szembesült, igazi nagyobb dührohammal nem), mondta neki hogy majd akkor most méri az időt, hogy meddig hisztizik és levonjuk a játék időből. Ez sajnos csak olaj volt a tűzre neki, és üvöltött, hadonászott, berohant a szobájába. Apa szerint még neki is ment majdnem dühösen (el is indult felé), meg is ijedt emiatt, mert ilyennek még soha nem látta Lilit. Később a szobájában elkezdte verni a fejét az asztal lapjához. Egyre erősebben, úgyhogy erre már Apa utána ment rögtön, amikor hallotta a hangot, majd meglökte a vállát, hogy próbálja leállítani. Valahogy olyan szerencsétlenül jött ki, hogy Lili épp akkor lendült és jól beleütötte a fejét az asztalba, fel is szakadt a homlokán a bőr. Persze egy jó fejsebhez méltóan ömlött belőle a vér. Ettől rögtön abbamaradt a dühroham a meglepettség és a sokk miatt. Utána Lili nem emlékezett semmi másra, csak arra, hogy dührohama volt és hogy beütötte a fejét (de hogy közben miket mondott, vagy miket csinált, arra nem) - ez így szokott lenni általában. Kettejük közül szerintem Apát érte nagyobb sokként a dolog. Szerencsére a fejének nem lett nagy baja, mára már egész szépen el is kezdett begyógyulni a seb és szerencsére komolyabb baj sem lett (egy órán át jegelték is miután Apa bekötötte neki, hogy nehogy pukli legyen a fején). Beszélgettünk is erről utána este és mondtam neki, hogy legközelebb ha ilyennek látja, akkor inkább meg kell próbálni elterelni a figyelmét és ha elkezdődik a dühroham, megpróbálni szorosan átölelni, mivel nekem ez egyszer már bevált. Persze ő még csak most szembesült ezzel először ilyen formában (és egyedül), ami egészen más, mint amikor én is itthon vagyok és kezelem a dolgot - már némi gyakorlattal. Biztos vagyok benne, hogy őt ez megviselte most, hogy ilyennek látta Lilit. Lili egyébként amikor Apa a fejét kezelte már mondogatta, hogy bocsánatot kér, hogy így viselkedett. Egy-egy ilyen után mindig nagyon szégyelli magát, mert valójában ezeket nem tudja megfelelően kontrollálni, kikerülnek az irányítása alól a dolgok, de azt azért felfogja, hogy viselkedésnek ez nem éppen megfelelő. Nagyon sajnálni szoktam ilyenkor, mert nem tehet róla és nem direkt csinálja. Péntek este egyébként vele is aludtam, aminek nagyon örült, meg is nyugtatta kicsit a jelenlétem.

Szombaton az egész hangulat átment "depizésbe" kicsit, egész nap antiszociális volt, elvonult és nem nagyon beszélt senkivel. Bár épp aznap volt a születésnapja, és reggel meg is kapta az ajándékát, aminek nagyon örült, de összességében inkább csak vegetált, sokat olvasott, számítógépezett. Mivel épp a Polarisban voltunk, ő úgy elvonult az irodába, ahogy máskor sosem, ki sem dugta az orrát az irodából egész nap, legfeljebb csak pisilni ment el néha, vagy egy pohár innivalóért. Enni sem nagyon kért, bár ropiból és nápolyiból azért rágcsált. Útközben is morgott mindenért odafele és visszafele is, de egyébként viszonylagos békében telet el a nap (legalább is újabb dühroham nem volt), persze ez annak is köszönhető, hogy én is békén hagytam őt.

Vasárnapra nagyjából helyre állt a rend, most már igazán tudott örülni az ajándékának is.
Egy Time Timer karórát kapott, amin lehet mérni az időt is. Három funkciója van: óra, ébresztő és időmérő / visszaszámláló. Van rajta csipogó és rezgő üzemmód is, így kiválóan használható az óra akár az iskolában is később, vagy más olyan helyen, ahol nem zavarhat meg másokat csipogással (rezgő üzemmódban szolidan rezegteti a csuklót). Nagyon könnyű a beállítása, nagy gombjai vannak amik megfelelően feliratozva is vannak, és világítás is van benne. Az ára is "csodálatos" volt, aki rákeres megtalálhatja könnyen, mert egyetlen cég forgalmazza Magyarországon. Viszont kifejezetten ajánlják autista és ADHD-s gyerekeknek és felnőtteknek (nyilván azért is ilyen drága). Igazából az óra asztali változatát akár iskolai, vagy más csoportos munkához is ajánlják, simán el tudom képzelni a hasznát még egy meetingen is egyébként. Irigykedek, na! :-)

Ma már ezzel mérte a számítógépezést, a fogmosást is és lelkesen beállította rajta, hogy holnap reggel 6-kor kelünk. Egyedül fürdéshez veszi le, mivel - bár csepp álló - nem vízálló, szóval az intenzív fürdetést nem biztos, hogy kultiválja.

Holnap megyünk a Vadaskert alapítványhoz. Ma már inkább ezért izgult és erre készült (összepakoltuk a csomagját, az összes napirend kártyáját és egy csomó könyvet is), és látszólag nyoma sem maradt az úszótábor okozta traumáknak, azt a kis sebet leszámítva a homlokán, de néhány nap múlva az is begyógyul teljesen.

Én is izgulok picit a Vadaskert miatt, hogy vajon ott mi történik majd, mit kell csinálni és úgy egyáltalán mit látnak és mondanak majd. Szerencsére Lili inkább kalandnak fogja fel és egyfajta "táborozásnak". Annak nagyon örült, hogy lesz bőven lehetősége "szabad foglalkozásra" és hogy ilyenkor nem kötelező a többiekkel lenni, hanem például olvashat. Azért remélem talál egy-két olyan gyereket is, akikkel jól megértik majd egymást.