Az elmúlt két napban nagyon érzékeny volt, kedden délután a leckeírás miatt volt probléma. Édesanyám felhívott engem telefonon, hogy Lili nem akar leckét írni. A hétfői pótolnivalókat felírták a tanítók, ezeket kellett vona elkezdeni pótolni. Lilit kértem a telefonhoz, hogy megbeszéljem vele a dolgot (így beszéltük meg anyuval, hogy ha Lili nem akarja csinálni ami el van tervezve, akkor felhívnak, mivel anyu nem bír vele).
- Mi a baj kicsim?
- A nagyi rá akar kényszeríteni, hogy csináljam meg a pótlást most. És nem hagy békén.
- Mennyi feladat van?
- Túl sok!
- De mégis hány feladat?
- Túl sok, én ezt nem bírom megcsinálni (ekkor már sír)!
- De reggel megbeszéltük hogy el kell kezdeni, hogy ne legyen sok egyszerre.
- Azt mondtad reggel, hogy "el kéne kezdeni majd pótolni". Arról nem volt szó, hogy ma (közben zokog).
... Egy perces néma csendben konstatáltam, hogy ezt elb@sztam, és a gyerek szó szerint beidézte amit mondtam.
Felfogtam miért sír. Nem erről volt szó. Anyukám pedig erőszakosan próbálja rávenni. Akárhogy is erőlködik, nem fog menni.
Megbeszéltem vele, hogy hazamegyek és megnézzük együtt mit kell pótolni, majd felírjuk melyik nap mit kell megcsinálni. Ettől megnyugodott.
Este ezt meg is tettük és csodák csodájára szerdán szó nélkül leült bepótolni azt, ami fel volt írva. Tollal. Ez fontos. A ceruzával felírt lecke nem elég nyomatékos valamiért.
Anyukám csodálkozva újságolta, hogy Lili leült magától leckét írni.
(Igen, a gyerek nem hülye, csak kiszámíthatóságra van szüksége).
Azért kedd este voltak még problémák, mivel nem akarta bepakolni a táskát. Lili viszonylatában viszonylag hosszú és erősnek mondható hiszti-dühroham vette uralma alá. Ilyenkor kiabál, zokog, dobál és üt dolgokat és olyanokat mond, amiket "józanul" soha (pl hogy kiugrik az ablakon). Bevetettem a módszert, amit megbeszéltünk a gyógypedagógussal, elkezdtem mérni az időt és nagyon higgadtan mondtam neki hogy mérem és ha jönne pakolni a leírtak szerint akkor már rég kész lenne. Azt is elmondtam neki, hogy a végén így is úgy is össze fogja pakolni, de dönthet, hogy magától és most, vagy büntetésből levonjuk a perceket a játékidőből és végül akkor is megcsinálja a feladatot.
13 percig tartott a kitörés, nagyon büszke vagyok magamra, mert végig higgadt maradtam, egyetlen egyszer sem emeltem fel a hangomat és a végén megcsinálta kis segítséggel egyedül.
Ezeknek a dühöngéseknek egyébként szokott lenni utána lecsengése is, általában vagy magába fordul és elvonul, szégyelli magát (ilyenkor kell odamenni és megnyugtatni, ölelgetni), vagy továbbra is kissé kezelhetetlen a viselkedése, infantilis, idétlenkedik, beszólogat bunkóságokat, és az előbbi csak később jön, vagy egyáltalán nem (ha például sértődötten elvonul és elalszik).
Most az utóbbi történt, de igyekeztem rezignált arckifejezéssel tűrni. Ilyenkor persze felhívom rá a figyelmét hogy beszél, de mivel ez lecsengés, tudomást sem vesz néha rólam, vagy újabb okos megjegyzéssel díjazza a dolgot. Kívülállónak úgy tűnhet az ilyen, hogy a gyerek "csak" rettentően szemtelen és pofátlan, de aki ismeri Lilit az tudja, hogy ő milyen igazából. Normál esetben arra is engedélyt kér, hogy igyon, pisilni menjen, vagy játsszon valamivel, engedély nélkül még a "szoknyám alól" sem bújik ki. Ilyenkor nem önmaga, büntetni ezért pedig kegyetlenség lenne.
Szerdán is beszélni kellett telefonon, de most azért, mert az egyik osztálytársa megfenyegette, hogy meghekkeli a telefonját és amikor nem találta a wifit a telefon otthon, akkor nagyon megijedt, hogy tényleg ez történt, mivel ő nem nyúlt hozzá (részletesen kitért arra is, hogy ő egész pontosan miket csinált eddig a telefonján).
Ez a gyerek egyébként már korábban is fenyegetőzött hasonlóval (akkor valamelyik internetes hozzáférésének a feltörésével), akkor Lili szintén komolyan vette és megijedt, most is sírt a telefonban, alig lehetett megvigasztalni.
Olyan mérges vagyok ezekre a gyerekekre, tudják hogy Lili komolyan veszi és ezért méginkább mondják és bántják. Apával próbáltuk őt tudással és kellően frappáns válaszokkal felvértezni a kisfiú ellen, de még gondolkozom azon is, hogy komolyan vegyem a fenyegetést és bemenjek az iskolába (végülis felnőttek esetén ez akár büntethető cselekmény is lehetne). Még ezen rágódom picit.
Ma reggelre Lilinek szerencsére sokkal jobb kedve lett, szépen ügyesen készülődött, jó dolgokról beszélt. Nagyon örültem neki, mert tegnap én is úgy indultam dolgozni, hogy a sírás szélén álltam. Még jó hogy napszemüveg volt rajtam, így nem látta senki :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése