Időszámításunk előtt nem volt napirend. Reggel tudtuk, hogy kb egy óra kell elkészülni, Lili felébresztése már önmagában stressz volt, sokszor találtam ki különböző módszereket: megfenyegettem, hogy leöntöm vízzel ha nem kel fel, veszekedtem, csipeszeket aggattam rá (ez azért vicces volt, na), de legtöbbször így, nehezen indult minden. Utána az öltözködés-reggelizés-fésülködés-pakolás káoszába vegyültünk. Sokszor egyik sem ment rendesen, de néha még rendetlenül sem. Feküdt a kanapén és nem öltözött. Nem evett, mert valamivel játszott.. Amikor evett magára borította. Képtelen volt megtanulni, hogy az edényt ki kell vinni, hogy a pizsamának nem a kanapé tetején van a helye és hogy reggel arcot is kell mosni, mert az nincs rendben, ha csipás a szeme. Indulás előtt amikor már csak öt perc volt, kiderült hogy nincs rendbe téve a tolltartó, pedig este megkértem, ekkor nekiáll rendbe tenni, amitől mi még idegesebben reagálunk. Hát nem fogod fel, hogy indulni kell??
Nem.
Ahogy kiderült, hogy milyen jellegű problémával állunk szemben úgy körvonalazódott, hogy Lilinek sem időérzéke, sem önszervezési készsége nem azon a szinten van, mint amit mi elvártunk tőle. Lassan rá kellett jönnünk, hogy a gond a mi elvárásainkkal van. Tudja mennyi az idő, azt is látja, ha 6 óráig még 25 perc van hátra, azonban arról már fogalma sincs mennyi az a 25 perc, neki ez semmiben sem más, mintha 5 perc lenne.
Ha már csak öt perc van, ő akkor is leül játszani, olvasni, rajzolni. Vagy csak eszébe jut, hogy valamit meg kell csinálnia még, ami amúgy 45 percig tartana. A jelenben él.
Sokszor van olyan, hogy múltbéli sérelmeket is a fejemhez vág úgy, mintha aznap történt volna. Csak épp eszébe jutott.
Az önszervezési képessége azokra a dolgokra terjed ki, amiket
A) én diktálok neki
B) neki valamiért épp fontosak.
Ha nem diktáltam neki régen, hogy mit kell csinálni, akkor képes volt leülni és nem csinálni semmit. Vagy furcsa sorrendben.
Aztan jött a szigorú napirend elsősorban reggelre. Eleinte egy füzetbe írtam mit kell csinálnia és számoltuk az időt stopperrel, ahol látja mennyi idő van hátra. Hirtelen a reggelek elkezdtek valamiféle rendszerbe állni. Nem kellett többet kinlódni az ébresztéssel, ha kapott pontosan 10 perc ébredezési időt utána első szóra felkelt, hiszen azt nem hagyhatta, hogy az arcmosási időből menjen el az idő!
Persze így sem volt minden nap felhőtlen és probléma mentes, de nem úgy indulunk iskolába és dolgozni, hogy már reggel nyolcra rongyosak az idegeink.
Az irogatást majdnem két hónapig csináltuk, én adtam fel, mert ez napi plusz egy órás elfoglaltság volt nekem amire sokszor egyszerűen nem volt
Időm. Áttértünk egy egyszerűsített változatra, arról azonban azt láttam, hogy cseppet sem motiválja és segíti Lilit, magának írni pedig nem volt hajlandó. A reggeli menetrendet azért eddigre megtanulta és a program amit letöltöttem a telefonomra listába rendezve tartalmazza a készülődés lépéseit, így ezzel nem is volt különösebb gond.
Észrevettük, higy Lili ragaszkodik a napirendhez. Tilos felcserélni lépéseket, szüksége van a teljes időre még akkor is ha 10 percből 8 percet valami mással tölt, ilyenkor ragaszkodik a neki járó időhöz. Ha kiiktatjuk a stoppert, szétesik minden. Ha mégsem én viszem reggel, kiborul. Ha amúgy változik a napirend, kiborul.
Hm.
De ha van napirend, akkor minden rendben.
A gyógypedagógus tanácsára új módszert vetettünk be, a képes napirendet. Mivel a képes utasítások a terápiás alkalmakon is beváltak és szívesen követte.
Készítettem kis kártyákat, amiket lelamináltam és a hátukra mágnes csík került. Lili is segített képeket választani és ötleteket is adott, milyen kártyákat nyomtassunk. Gyorsan összeáltt egy "alapcsomag", amivel már ki tudjuk próbálni néhány hét vagy akár hónap távlatában hogy működik, min kell esetleg váltolztatni.
Lili lelkes volt, segített mágnes csíkot ragasztani és rendszerezni.
Az első tapasztalatok jók és vegyesek.
Egyrészt végre volt egy hétvége, amikor nagyon kevés üres idő volt, ritkán unatkozott és akkor is javasoltam neki, hogy nézze meg a kártyákat hátha talál olyan elfoglaltságot ami most érdekli. Így még társasoztunk is egyet (hogy végig csalt az mellékes, de élvezte és ő választotta!).
Majdnem egész napra le tudtam úgy foglalni, hogy nagyobb hisztiroham nélkül a lecke is elkészült, takarítottunk is és csak egy órát ülhetett a számítógép előtt! Ez nagyon nagy szó, főleg ahhoz képest, hogy volt olyan hétvégénk a nem is annyira távoli múltban, hogy ha nem nyomkodhatott valamit akkor ki volt borulva és kinlódott egész nap, forgolódott a kanapén az ujját szopva.
Vegyes a tapasztalat, mert amellett, hogy így rendszerbe szedte a napját, méginkább ragaszkodni kezdett a napirendhez. Amikor közöltem hogy porszívózni fogok kiborult, kiabált. "Mi az hogy porszívózol? Erről nem volt szó! Én mentem meghalok!" Végül rávettem, hogy vonuljon be addig a hálószobába olvasgatni vagy rajzolni, két csukott ajtón keresztül nem zavarta, később át is jött a nappaliba amíg még ment a porszívó. A fene sem gondolta, hogy a "takarítás"-ba nem tartozik bele a porszívózás. Minden esetre csinálok porszívózos képet is :)
A másik ilyen kiborulása szombaton volt, amikor ruhát venni mentünk. A gond az volt, hogy nem terveztem bele a programba, hogy benézem a helyszínt és a Duna Plazaban nincs C&A (ahova kedvezményes kuponunk volt). Muszáj volt átmenni a Pólusba és amikor ezt közöltem vele, a pláza közepén elkezdett kiabálni és toporzékolni.. Vártam úgy 10 percet, sikerült végül nagyobb gond nélkül elindulnunk és amikor megnyugodott, odaadtam neki a Garfield magazinját, ettől megnyugodott teljesen és útközben végig olvasott.
Olyan képet nem tudok sajnos nyomtatni, hogy "váratlan helyzet következik - anya elbénázta", de azért összességében elég jól sikerült ez a hétvége, bizakodó vagyok a kártyákat illetően.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése