Így volt ez most is, amikor sem a péntek délutáni, sem a szombati napirendet nem sikerült maradéktalanul követni. Semmihez sem volt kedve a számítógépezésen kívül, de ezt úgy kell elképzelni, hogy ilyenkor fetreng a kanapén, nyöszörög, percenként megkérdezi, hogy "Anya most mit csináljak?", az ujját szopva szenved, majd esetleg kínjában elalszik egy időre és amikor felébred, mintha csak benyomták volna a folytatás gombot, ismét rákezd. Az egyedüli elfoglaltság ami leköti ilyenkor, az a számítógépes játék, vagy a rajtam csüngés, hátvakargatás órákon át. Többnyire Star Stableözik, vagy Minecraftozik. Ez egyébként neuralgikus kérdés nálunk. Nem szeretnénk, hogy túl sokat üljön a gép előtt, ezért többnyire mostmár tudatosan is úgy építjük fel a napirendet, hogy egy óra játék legyen. Néha ha nagyon sűrű a nap, akkor fél óra. Ha extra játékidőt kap azt jutalmazásként is megéli, de vannak ezek a rossz napok, amikor semmi mást nem lehet kezdeni vele, mert vagy nézem ahogy kinlódik, vagy odaengedem még egy, vagy két órára. Válogatott módszerekkel próbálom persze elterelni a gép elől, de van az úgy, hogy én sem bírom. Most is így jártam, mert a héten beteg voltam és azt hiszem visszaestem kicsit, az elmúlt két napban rettenetesen fájt a fejem, így nem nagyon volt energiám küzdeni vele.
Most egyébként a pszichológustól olyan feladatot is kapott, hogy minden nap egy cetlire rá kell rajzolnia valami szépet, ha megállta, hogy csak egy órát játsszon. Na hát eddig 2/0 az eredmény.
Reggel megtapasztalhattam a szigorúan megtervezett napirend hátrányát is. Annak ellenére, hogy elég rosszul voltam, muszáj volt könyvtárba és boltba menni (egyúttal felfedeztem, hogy az iskolakönyvtárból hat könyvet hozott ki). Tegnap még az volt a terv, hogy ma bringázunk, ami persze így dugába dőlt, de a napirendre hivatkozva zokogásban tört ki, hogy ez nem igazságos, mert neki meg lett ígérve hogy bringázhat, benne van a napirendben is, így végül ő bringával jött, én pedig meggyötörve baktattam mellette.
Délután persze fel kellett hívnom rá a figyelmét, hogy a napirendet neki is be kell tartania ha már rajtam is számonkéri, tehát az egy óra játék az egy óra. Ezután nem könyörgött tovább az extra játékért, azonban helyette csendes nihilbe burkolózva kinlódott (egyetlen tevékenységet sem akart azokból, amiket feltettünk a táblára és egyéb javaslatok sem villanyozták fel), amit nem bírtam nézni, így végül én mondtam neki, hogy odaülhet még egy órára. Ebből végül másfél lett de nem bánom, mert utána nem kinlódott annyira, vacsora jött és fürdés, alvás.
Holnapra egy nagyobb rendrakás lett betervezve, ami külön kihívás szokott lenni. Rendszeresen előkerülnek ilyenkor a fél zoknik, hiányzó hajgumik, ceruzák és régóta keresett kincsek a játéktartó bugyraiból. Nem tud rendszerezni, semennyire sem. Olyannyira nem, hogy a "tedd a helyére" nála egyenértékű azzal, hogy "innen tedd át valahova máshova", így kerül pl a piszkos zokni a könyvespolcra, mert épp az is a kezébe akadt, amikor keresett egy könyvet. Fel sem tűnik neki szerintem, hogy annak nem ott van a helye. A szobája katasztrófa súlytotta övezet minden igyekezetünk ellenére, de persze nyitott vagyok új módszerek bevezetésére ott is, majd szerintem erről kikérem a gyógypedagógus véleményét is.
A napirendhez lassan új kártyákat fogok gyártani, Lili jelezte már pár dologra, hogy olyan kártyát is szeretne, vagy hogy bizonyos kártyákból nyomtassunk többet. Szerencsére vannak jolly joker fehér üres kártyák is, ezekre filctollal ráírjuk azokat, amikről nincs előre nyomtatott változat. De én ezt egyénként jó jelnek veszem, hiszen érdekli és fontosnak tartja, csak azt hiszem még gyakorolni kell. Na meg rossz napok időről időre lesznek, de bizakodóan várom ilyenkor a jobb napokat. Az meglepett, de egyben örömtellinek is találtam, hogy emberekkel kapcsolatban is kérte, fotózzuk le őket és legyen róluk kártya.
A helyzetet többnyire jól tudom kezelni rossz napokon is, a dolog időnként attól válik csak drámaivá, hogy ő maga is tisztában van a helyzettel, hogy épp elgurult a gyógyszer, csúnyán beszélt velem, nem jól viselkedett, nem ez az elvárt. Ilyenkor mondja nekem, hogy "Anya kérlek bocsájtsd meg hogy így beszéltem, nem tudom miért, ez ilyenkor jön és nem tudok tenni ellene". Ilyenkor kicsit megszakad a szívem, egy kicsit pedig örülök, hiszen a felismerés fontos lépés afelé, hogy az impulzusait kezelje, megtanulja kontrollálni az érzelmi viharokat idővel (hajajj mi lesz ha majd kamaszodni fog?). Persze én soha nem haragszom rá és ilyenkor mindig jól megölelem és elmondom neki, hogy mindig és mindenhogyan szeretni fogom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése