Tegnap este én csesztem el! Tudom! Amikor írtuk a napirendet, kérte hogy 5:40-kor keljünk, hogy ügyeletre mehessen. Nem kérdeztem semmit, belementem, persze reggel nem voltam képes felkelni ilyen korán, és simán visszanyomtam a vekkert 6:20-ra. Éreztem, hogy gond lesz, át is futott az agyamon egy pillanatra, hogy "Lili ki fog akadni", de képtelen voltam megmozdulni és a gondolat átsuhanásával már bele is merültem az álmomba.
6:20-kor persze keltettem Lilit, aki kiakadt és egyből sírni kezdett. Mert nem igaz, hogy nem voltam képes beállítani az órámat és amúgy is így mi lesz. Hiába mondtam neki, hogy én kevesebbet alszom mint ő és annyira fáradt voltam, hogy elaludtam, nem nagyon értette mi az, hogy "elaludni". Kérdeztem őt, hogy miért volt olyan fontos, hogy ügyeletre menjen. Közölte, hogy titkos. Mondtam neki erre, hogy ha engem használ ébresztőnek, akkor nem lehet titkos, jogom van tudni. Végül nagy nehezen kibökte, hogy azért akart korábban menni, mert fél nyolckor már nagy a hangzavar és a tömeg és lökdösik is (= túl közel mennek hozzá). Itt már inkább sajnáltam őt és rosszul éreztem magamat, hogy nem segítettem neki elkerülni a tömeget és igyekeztem összekapni magamat, hogy előbb elkészüljek én is. Ő is viszonylag hamar kész lett, de viszont így már pontosan fél nyolckor kellett indulni, hogy a 7 órás indulás nem jött össze. Én persze tudom, hogy ha 7:15-kor indulunk akkor sincs olyan nagy tömeg, de az ő fejében csak 7:00 és 7:30 létezik, mint elfogadható indulási idő.
Szerintem veszek neki ébresztő órát!
Aztán akkor olyan hajnalban kel, amikor akar... (Azért az pozitív, hogy kezdi érteni, hogy korábban kell kelni ha be akar előbb érni, de a gyorsabb készülődés és áttervezés még nem megy).
A maradék időben volt viszont időnk "beszélgetni" picit. Tegnap készítettem neki egy pici füzetecskét, amiben "ügyes vagy / nem vagy ügyes" mondatok vannak, általam készített rajzokkal. Például: a bal oldalon "Ha a ruhát amit leveszel elteszed a szekrénybe, ügyes vagy", a jobb oldalon pedig: "Ha szétszórod a ruhát amit leveszel, nem vagy ügyes". Néhány ilyet írtam bele még a papucs felvételéről, az egyik szobából a másikba átkiabálásról és a maga után való feltakarításról, ha kiszór valamit. Akkora sikere van a kis könyvnek, hogy reggel is ezt forgatta és nézegette, és kérte, hogy írjunk még bele olyat is, hogy ha türelmesen csinálja a feladatát akkor ügyes, de ha elveszíti a türelmét, akkor nem az. Mondtam neki, hogy írhatunk még bele. Nagyon örültem a lelkesedésének. Az most a feladata, hogy szinezze ki a rajzokat, amiket készítettem bele. Így úgy gondoltam jobban a magáénak érzi majd, de arra, hogy ilyen sikert arat a 150 Ft-os kisfüzet, nem számítottam. Teljesen magától vitte a suliba is és lelkesen olvasgatta cipő húzás helyett is.
Utána még szóba került, hogy készítek majd neki folyamat leírásokat is, hogy meg tudjon tanulni több dolgot, aminek nagyon megörült és kijelentette, hogy "az nagyon jó, mert akkor végre megtanulok hajót és repülőt hajtogatni". Ő maga ki is javított engem, hogy nem feltétlenül leírás, hanem folyamatábra legyen! (Megjegyzendő, hogy fantasztikus módon azt is felismerte, hogy szüksége van még a képes leírásra, hogy jobban értse).
Nagyon nagy lépést tettünk úgy érzem, mert ez az első olyan alkalom, hogy egy fejlesztési eszközt, vagy vizuális segítséget ő kér és lelkesedik érte! Megérti, hogy ez segítség és nem feladat.
Meg is erősítettem és mondtam neki, hogy ha kell bármennyi folyamatleírást és ábrát készítek és bármit megtanulhat, amit csak szeretne.
Szerintem nagyon megható a tanulni akarása és az, ahogy részt vesz a saját fejlesztő tanításában és elfogadja, hogy szüksége van ezekre az eszközökre. Talán a saját helyzete elfogadásában is előrelépés ez.
Kimondhatatlanul büszke vagyok és boldog!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése